Képfényező blog » Blog Archive » Graffiti

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Graffiti

graffiti-4

A tánc világnapját megelőzően immár kilencedik alkalommal került megrendezésre a “Táncfórum” a Nemzeti Táncszínház jóvoltából. Az idei záróelőadáson pedig kedvenc társulatomat láthattuk. Mióta én fotózni járok hozzájuk, ekkora sikert a nézőtér felől még nem arattak – de meg is érdemelték. :)

graffiti-16Egerházi Attila új darabjának, a Frozen Roses-nek premierje volt az igazi újdonság – a készülő mű próbáira egyszer már benézhettünk, egy korábbi bejegyzésben szerepel is néhány fotó. Az okos mondatok faragását hagyjuk a táncszakmára, én csak annyit írok: tetszett. És nem csak azért, mert végre egyszer _elég_ fény volt egy táncelőadáson… :) Volt egy-két kevésbé megszokott mozdulat, emelés, figura. Ezek közül a kedvencem ez itt, jobb oldalt (és ez az, ami a próbatermes bejegyzést is indította).

graffiti-25

Emellett láttuk még az “Akvarell szivárvány”-t,valamint Mário Radačovský (Szlovák Nemzeti Balett) koreográfusi munkáját, a “Vacsorát”. Ez utóbbi ténylegesen a tánc és a színház keveréke, a jelmezeket, berendezést, valaminta  történetet illetően is – szeretem az ilyet. :)

Néhány kép kedvcsinálónak szerepel itt is – aki pedig kedvet kapott hozzá, azzal találkozunk június 13-án a Nemzeti Táncszínházban! :)

Tags: , ,

Kapcsolódó fényképek: Graffiti-galéria



Most szólj hozzá... :)