Képfényező blog » Nyár

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

A(z) ‘Nyár’ címszóval jelölt bejegyzések:

Niki & Attila – Creative

Hosszas tervezgetés, időjárás-figyelés és készülődés után összeállt a kép: volt napsütés, mező, pipacsok és egy szuper kis Fiat, néhány évtizeddel ezelőttről. No meg persze egy vőlegény és egy menyasszony, akikről eddig is tudtuk, hogy jól áll nekik a retró – most az is kiderült, hogy az oldtimer Fiat-ot pont nekik találták ki. :)

És hogy Attila pár nappal ezelőtt mondatát idézzem: nem is gondoltuk volna, hogy ennyire jó helyek vannak, ennyire közel Budapesthez. Merthogy a tengernyi zöldellő-sárgálló mezőért nem kellett messzire menni. Minthogy a végtelen pipacsmezőért sem (ami Niki szerint még Monet-t is megihlette volna). :)

A lentebbi képre kattintva elérhető diavetítés ezt a nyarat hivatott megidézni tehát:

Diavetítés a képre kattintva!

A bőség zavarával küzdöttünk egyébként, mert hogy nem csak “mezei” képeink vannak ám, hanem Attiláék Budapest egyik legszuperebb lépcsőházát is megtalálták nekünk a Gerlóczy-ban, így ezt sem hagyhattuk ki. A lentebbi válogatásba így bekerültek ezek az “urbánusabb” képek is, és persze egy rövidke mezei ízelítő is – abból, amiért érdemes a diavetítésre kattintani. :)

Móni & Péter


Ha jól emlékszem, már az első találkozásunkkor is esett. De nem igazán zavart, kávéztunk egy jót míg kicsit megismertük őket és beszélgettünk róluk, az esküvőjükről.

Ez a nap is zivataros napnak indult… Sikerült arra a mindennapos zuhés időszakra terveznünk Móni és Péter előzetes fotózását, így napközben komolyan elgondolkoztunk, hogy el kellene halasztanunk az alkalmat. De milyen jó, hogy nem tettük. :) Ugyanis estére mintha mi sem történt volna, minden felszáradt és gyönyörű napfényes estét kaptunk a Városliget környékén.

Az alábbi képre kattintva nézhetitek meg a fotókból készült zenés diavetítést és már az esküvői képekre sem kell sokat várni, mert hétvégén utazunk a Tisza-partra az esküvőjüket fotózni!

Móni és Péter, jó készülődést addig is, reméljük csodás időt kapunk aznapra is!

Linda & Laci LOVE

Ahogy hirtelen “beszökött a nyár”, de legalábbis a tavasz, úgy elkezdtünk az idei fotózásokon gondolkozni, és ezzel párhuzamosan eszünkbe jutottak a korábbiak is. És ekkor jöttünk rá, hogy az egyik kedvenc anyagunk nem is szerepel a blogon. :)

Egy olyan párost fotózhattunk, két alkalommal is, akik jó barátaink, és mindemellett fotózni is jó őket. Mert összetartoznak, ha lehet így mondani, “jól állnak egymásnak”. Két nyári délután (este) képeiből készült a válogatás itt, a bejegyzés alján, és a diavetítés, amely az alábbi képre kattintva látható:

Diavetítés

És persze ez kicsit a “bújtatott reklám” helye is. Akinek a tavasz/nyár meghozta a kedvét, jelentkezhet – név és cím a szerkesztőségben. :)

Regina & Sándor

Emlékszem, hogy nagyon fáradtan érkeztem erre a fotózásra, fülledt meleg nyári este volt… De arra is emlékszem, hogy milyen örömmel és felfrissülve indultam haza! Köszi R&S! :)

Regivel és Sándorral a kedvenc fagyizójuknál kezdtünk a belvárosban, és végig a Batthyány tér környékén maradtunk. A fagyiról nem tudtuk meg milyen, de az kiderült, hogy Regi tériszonyos – megígérem, hogy az esküvőn nem kérjük, hogy bármilyen magas helyre ülj!! :)

A képre kattinta nézhetitek meg a mostani előzetes fotózásból készült vetítést, lentebb pedig néhány válogatott képet a sorozatból.

Orsi & Dávid

Forró nyári napokon nem sok kellemesebb dolog van, mint a szökőkút vizében állni. Azt hiszem legalábbis, mert próbálni nem próbáltuk – a fényképezőgépeink nem vízállóak sajnos. :)
Előzetesen nyári záport próbáltunk szervezni, de az nem jött össze, így maradt a szökőkút. :)

Azután arra is rájöttünk, hogy ilyen nyári estéken, különösen a naplementéhez közeledve a pesti Duna-partnak is kifejezetten kellemes, szinte mediterrán hangulata van; nagy kár, hogy csak egy viszonylag rövidke szakaszon van sétány a Duna mellett.

A következő képre kattintva láthattok egy zenés diavetítést a képekből; aki pedig siet, a lentebbi képekre kattintson! :)

Fotó: Attila & Juli
Slideshow: Eszter