Juli előző bejegyzése után már aligha fogalmazhatnánk meg találós kérdésként, hogy a Képfényező csapat melyik tagjánál nem volt fényképezőgép az esküvőn… :) Mindenesetre mi valóban igyekeztünk “kézben tartani az eseményeket”, meg persze nyitva tartani a szemünket.

És tényleg úgy történt, ahogy Juli írta – a család könnyeket hullatott, örült, ünnep volt ez igazán. Jó volt látni őket. Nem általános, hogy egy esküvő legerősebb képeit a gratuláció tartogassa, de valamit elmond azért a családon belüli kötelékekről…

Némi bolondozás persze még a meghittebb pillanatokban, vagy közvetlenül azok előtt/után is belefér, kezdve pl. a kissé rendhagyó cipővel. :) Jó dolgunk volt egyébként Tomiékkal, nem kellett sokat küzdeni egy mosolyért. :))

Úgyhogy Bogit és Tomit igen gyorsan megszerettük (ezen persze nyilván segített az is, hogy nem az esküvő miatt találkoztunk először). Meg amúgy is sok barátunk volt az esküvőn, ráadásul a saját gyülekezetünkben is otthon érezhettük magunkat – úgyhogy ismét egy olyan esküvő volt, ahol nagyon “hazai pályán” érezhettük magunkat. Ennek minden örömével és néha meglévő kihívásával együtt.

Az esküvő képeiből készítettünk egy zenés diavetítést is, ami talán picit többet mesél, mint a blogra válogatott fotók – nézzétek meg a lentebbi képre kattintva!
Isten áldjon titeket! :)

Diavetítés a képre kattintva!

Szeretjük a természetes embereket – és Csilláéknál már délelőtt, a készülődésnél éreztük, hogy jó helyen járunk. :)
A ruha sztoriját és eredetét nem akarjuk mi itt leírni (de nem kizárt, hogy egy hozzászólásban elárulja :) ); mindenesetre az egyik idei kedvencünk volt, a nagy barna masnival. Végre egy szín… :)

Azután persze mindig apró öröm a fotósnak, ha valami a saját kívánságaiból is teljesül – egészen meg voltunk hatva attól, hogy elrabolhattunk Csilláékat a naplemente előtti-körüli fények idején is fotózni, már a szertartás után. És azt hiszem, érdemes is volt…

Az este pedig egész nagy buli kerekedett, a táncparkett nem sokáig maradt üresen. Ráadásul a vőlegény tesójának, és kis csapatának egészen színvonalas táncos műsora még a táncfotós emlékeket és reflexeket is előcsalogatta – ezért külön köszönet. Már hiányzik kicsit. :)

Az ízelítőnek szánt képek mellett persze egy zenés diavetítést is készítettünk, ami pár percben elmeséli, mit éltünk át aznap (indításhoz kattintsatok a képre):

Diavetítés a képre kattintva!

Ami biztos, hogy golfpályán fotózni fantasztikus. Azok a kis kocsik amikkel közlekedni lehet, a kilátás (akkor is ha panel), a zsenge, üdezöld fű, na és a puhaság! Nem csoda, hogy Kata is jobban érezte magát a kék cipellője nélkül, ami amúgy a kedvenc kiegészítőnk volt idén.

Kellemes nyáresti kültéri szertartásunk volt, ahol a szellő picit megnehezítette a gyertyagyújtást és később a sátrat is erősen megrezgette, de nem lehetett akadálya az ünneplésnek.

Kata és István, mégegyszer gratulálunk nektek, köszönjük, hogy ott lehettünk veletek! Az alábbi képre kattintva nézhetitek meg a napról készült slideshow-t.

Amikor Dolliékkal először találkoztam, leültünk egy kávé mellett beszélgetni – kölcsönösen próbáltuk egymást egy kicsit megismerni. Megkérdeztem tőlük azt is, mit szeretnének tőlünk… azon túl persze, hogy fényképezzük az esküvőjüket (hátha van bármi olyan, amire különösen vágynak). Ekkor hangzott el a kedvenc mondatom, amit még a mindentudó zöld noteszbe is beírtam… :)

“Szabad kezet kapsz, hogy csinálj valami nagyon szépet nekünk”

Így aztán egyszerre kaptunk nagy szabadságot, és egy szép feladatot is. :)

Jó dolgunk volt, szabadtéri szertartás, szép, késő nyári délután, kellemes meleg fények – minden verőfényes-szabadtéri, és neonfényes-beltéri szertartáson ilyenről álmodozik a fotós. :)

A kreatív fotózáshoz pedig egész érdekes helyszínt találtunk: egészen mókás volt szombaton, egy esküvőn is a Műegyetem épületeinek tövében dolgozni… :)

Az itt látható néhány kép mellett persze ismét készültünk diavetítéssel; az egész nap történéseit röviden elmesélő zenés vetítés a következő képre kattintva érhető el:

Diavetítés a képre kattintva!

A péntek esti bolondozás, és a vasárnap esti fotózás után elérkeztünk a lényeghez (?): végül az esküvőről szeretnénk mesélni.

Arról az esküvőről, aminek mi magunk is kicsit “rajongói” lettünk, és ez szokatlan érzés. Mert jó ideje nézegettem, csodáltam egy-egy külföldi fotós képeit (pl. a kaliforniai José Villa nagy kedvencem), akiktől remek esküvői sorozatokat szoktam látni szőlőkből, borvidékekről, rengeteg ötletes aprósággal, ízléses dekorációval (és színekkel!), szép kúriákkal, … és most egyszer csak itt volt előttünk. Sejtettük már előzőleg is, de amikor péntek este megérkeztünk, akkor csodálkoztunk rá igazán.

Azt hiszem, sose voltunk még ekkora bajban a képek válogatásával: a blogbejegyzés és a diavetítés igen nehezen akart elkészülni. Túl sok kép volt, amihez ragaszkodtunk. :) De abban bízunk, hogy ezzel a pár képpel már kedvet csinálunk a diavetítéshez, ez pedig talán mindenki számára érthetően elmeséli, miért is lelkesedtünk.

Túrony Árpád-kori temploma is értő kezek között újulhatott meg néhány évvel ezelőtt: egyszerre kerüli el a “romos” hangulatot, és maradt meg a történelem, a kor érzete. Most pedig szokatlanul nagy élet költözött a templomba, és Élet alatt nem csupán a nyüzsgést értjük…

Nem kért rá senki, de végül némi reklámot mégis csinálnék a Jackfall-nak, mert a környék, az udvar, a ház és a belső terek is szépek; a bor finom (hoztunk egy kartonnal, de már csak egy palack…), és hogy mindez egy esküvőn mit ér, azt itt láthatjátok. A jó hír, hogy Bori (a menyasszony :) ) “civilben” a Jackfall egyik szíve-lelke (ahogy elnéztük, aligha egyedül). Úgyhogy talán-talán nem csak egyszeri alkalom volt ez – mi legalábbis reméljük… :)

És ha mindez nem lett volna elég: találkoztunk Norah Jones fehérbe öltözött hasonmásával (legalábbis hallottuk énekelni), este pedig még táncfotózáshoz kapcsolódó emlékeinket is leporolhattuk. :)

Végül pedig a lényeg: a diavetítés. Reméljük, sikerült kedvet csinálni hozzá. :)

Diavetítés a képre kattintva!