Képfényező blog » diavetítés

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

A(z) ‘diavetítés’ címszóval jelölt bejegyzések:

Regina & Attila

A második Julival közösen fotózott esküvőnk volt – kedves, fiatal pár, akikkel szerencsére a közös hangot is gyorsan megtaláltuk… :)

Valami sajátos kedvességet adott az indulásnak, hogy reggel a vasalódeszka mellett találtuk a menyasszonyt – és épp a vőlegény ingét vasalta. Micsoda idilli kép… :)) Az MTV vagy a VH1 éppen Jacko-napot tartott, úgyhogy igen ritmusosan fotózott készülődés, sminkelés, öltözés volt – a végén tényleg meglepődő vőlegénnyel.

A Kopaszi-gáthoz már korábban is szerettem volna fotózni menni, most össze is jött – bár kicsit nehézkesen indult (sose felejtsetek el előzetesen engedélyt kérni!); de aztán mi nagyon élveztük. Remek idő volt, nem kellett nagy hajszárítót sem vinni a szélfútta képekhez – és mindemellé egy olyan jókedélyű, vagány menyasszonyunk volt, aki egy percig sem aggódott a szélfútta frizura miatt.
Idő is volt elég, ötleteink is voltak (pár nappal előtte körbejártam a helyet, egy egész sor kiváló épületet, színt, vonalat és formát találtam) – szóval élveztük. :)

Fura mód korábban még sosem jártam a Bazilikában fotózni; most ez is megtörtént. Nehéz mit hozzátenni; ott kell lenni, látni és érezni kell – lenyűgöző és hatalmas. Fényből nem sok van, de ami van, az legalább szép. :)

Röviden: jól éreztük Regináéknál magunkat, a képekkel nekik is sikerült örömet okozni – csupa ilyet szeretnék 2010-ben is. :)

A lentebbi képre kattintva megtekinthető az esküvő képeiből készült zenés diavetítés!

Eszter & Joci

eszter-joci-13

eszter-joci-03Bizonyos szempontból különleges esküvő volt Eszter és Joci esküvője, bár ezt hál’ Istennek már nem egy esküvőre leírhattam. Ettől szép és megunhatatlan ez. :) Merthogy a helyszín ismét Pasarét, a mi nem is olyan kicsi, ámde reneszánsz avagy barokkos díszeket némiképp nélkülöző templomunk. És két ember, akiknek ugyanazt jelentette ott, akkor megállni az Isten előtt, és nekikezdeni valaminek, mint nekünk tavaly. Ami egyrészt jó, mert minden, így induló párnak örülök – másrészt jó, mert nagyjából tudom-sejtem, mi játszódik le bennük. :)

eszter-joci-06A vacsora, az idők folyamán egyre nagyobbra duzzadt, szívderítően vidám és életteli vendégsereggel a “Bajor Gizi Színészmúzeum”-nak otthont adó budai villában, illetve inkább annak kertjében volt. Sosem jártam még itt, de szeretnék még egyszer-kétszer, felkerült a bátran ajánlható helyek listájára. A család kis énekelőadása (bocsánat, nyilvános főpróbája :) ), illetve a képen is megidézett, trombitára és humorra építő kis meglepetés is szívet melengető volt, a Dzsem-Jam zenekar nevét pedig ide is beírnám. Helyenként komolyan úgy éreztem magam, mint aki koncerten van. Csak ültem és hallgattam… :)

eszter-joci-14Maga a fotózás (“creative session”) nagy örömömre másnap délutánra került. Így aztán tengersok időnk volt, végigjárhattunk mindent, amihez kedvünk volt, ráadásul kivárhattuk a megfelelő fényviszonyokat…
Elsőként felkerestünk egy játszóteret, ami minden szempontból hozzájuk illő hely volt. Egy ilyen életvidám, mosolygós párhoz egyébként is illene, ráadásul hónapokkal az esküvő előtt, amikor elkezdtünk helyszínben gondolkozni, elsőként ez merült fel, nem véletlenül. A téren lévő gyerekek pedig igen jópofa társaságot jelentettek – ld. “emberdísz” a csúszdán… :)

eszter-joci-25A Margit-sziget szintén a személyes kötődés, a helyhez fűződő emlékek miatt került képbe, a lemenő nap fénye pedig a másnap délutáni fotózásnak köszönhetően… :) A “megszokott”, japánkertes margitszigetes fotóktól talán sikerült elvonatkoztatni, a fény és szélviszonyoknál pedig jobbat kitalálni is nehéz lett volna…

eszter-joci-29A Vár, és az esti/éjszakai fotózás ellenben a mi ötletünk volt, régóta tervezgettem valami hasonlót, és most ideális társaságot találtunk hozzá. Hosszú délután és este volt, mi minden percét élveztük, és úgy tűnt, Jociék sem fáradtak el túlságosan…
A következő kép pedig némi képi humor szeretne lenni, mondjuk “gondolatok a házasságról” címmel… :)

eszter-joci-26

Az alábbi képre kattintva elérhető egy rövid zenés diavetítés az esküvő képeiből (több, mint ami itt a blogon látható). A “több szem többet lát” irány újabb lépése – ezúttal a feleségemmel, Eszterrel közös munka gyümölcse:

eszter-joci-18

Egy balerina portréja (Portrait of a ballerina)

ballerina-portrait-06

Bő egy évvel ezelőtt szerepelt már itt, a Képfényező blogon egy bejegyzés, valamint egy csokor fénykép – egy balerina fotói voltak, a Művészetek Palotájából, illetve a Budai Várból. Azóta eltelt egy év, de ez a kedves katalán lány még mindig Budapesten volt, ráadásul a tavalyik képeket mindketten szerettük – nekem pedig lett egy-két új ötletem, kicsit jobb felszerelésem, így aztán elhatároztuk, hogy más helyszíneken ugyan, de megismételjük. :)

ballerina-portrait-03Egyre inkább rászoktunk az elmúlt hónapokban, hogy “turista” szemmel járjunk-keljünk Budapesten. Varázslatos helyeket, épületeket találtunk, adta magát a gondolat, hogy egy-egy igen szép fotótémát vigyünk be a városba – keressük meg azokat az épületeket, ami mellett sokszor csak elsétálunk. Pedig éppen ezektől szép ez a város. Jó gondolatnak tűnt, hogy egy nálunk vendégeskedő katalán lánynak mutassuk be kicsit a várost, ahol egy évet eltöltött. Különösen annak fényében, hogy a tánc, balett szépsége, kecsessége, a mozgás és a test klasszikus művészete igen jól kiegészíti ezeket az épületeket.

You may remember a blog post from the last year, with photos about a nice Catalonian ballerina at different points of Budapest. This year, with fresh ideas and a bit more powerful equipment, we’ve decided doing it once more… The concept was to find some hidden treasures of Budapest, missing from guidebooks but giving the unique atmosphere of the downtown area – and bring together the architecture with the beauty, gracefulness end elegance of dance and ballet.

ballerina-portrait-11

ballerina-portrait-17Így aztán megkerestünk kettőt a kedvenc bérházaim közül, körfolyosóval, kovácsoltvas korlátokkal, patinás lépcsőházakkal. Kíváncsi is voltam kicsit a lakók reakcióira, de Cristina végül osztatlan sikert aratott. :) Csodálkozó, elismerően bólogató, óvatosan tapsoló, beszélgető és a látottakat dícsérő lakók között élveztük a délutánt, kerestük az összeillő íveket, vonalakat, színeket és fényeket – árnyékokat. Élmény volt, szívesen folytatom bármikor, bárkivel. :)

ballerina-portrait-12

ballerina-portrait-20A másik, régóta dédelgetett terv a Gellért-fürdő felkeresése volt. Színes, kicsit keleties, misztikus és izgalmas hangulatú hely. Csak egy szép és dinamikus táncos kellett hozzá. :) Sikerült is egyeztetni velük mindent, zárás után, a maradék kevéske fényt kihasználva bejutottunk – némi örömmel tapasztaltam, hogy a 40 fokot és 100% párát jobban bírja a technika, mint a fotós. :) Területtől, témától, foglalkozástól függetlenül mindig nagy öröm, ha az ember egy régóta dédelgetett, tervezgetett álmát valóra válthatja – nekem itt és most ezzel sikerült, hálás vagyok érte. :)

Another long time planned dream of mine was to shoot photos and the Gellért Bath. It’s colourful, mystic and excitingly hot atmosphere was almost crying for a beautiful and dynamic dancer, offering a perfect background to communicate with… And thank’ God, both Cristy and the technique could managed the extremely hot and steamy climate, so we have the photos I’ve been dreaming about… :)

ballerina-portrait-25ballerina-portrait-23

Nagy köszönet Cristina Porres Mormeneo-nak a közreműködésért, a művészi szeméért és ötleteiért, valamint a századforduló Budapestjének és a Gellért-fürdőnek a helyszín biztosításáért. :)

So bing thanks to Cristina Porres Mormeneo for her artistic contribution, ideas, time, concentration and elegance – and of course for Budapest and the Gellért Bath for offering these beautiful locations. :)
By clicking on the photo below, you may see a slideshow, with the song “Budapest” by Jehtro Tull – another foreign artist, once visiting this beautiful city.

Az alábbi képre kattintva egy diavetítés látható a délután és este folyamán készült képekből (egy, valaha nálunk vendégeskedő, külföldi zenekar (Jethro Tull)  “Budapest” című zenéjére – jó volt rátalálni, hibátlanul illeszkedik a koncepcióhoz):

ballerina-portrait-24

Egy kisebb válogatás a kedvenc képeimből:

Melinda & Emilio

melinda-emilio-eskuvo-08

melinda-emilio-eskuvo-24Esküvőn jártam ismét – de most a násznép fele spanyol volt. A hangulatot legjobban talán az írná le, ahogy a gép előtt ültem, a sok napot/estét kitöltő utómunka alatt. Ahogy mondani szokták, helyenként vigyorogtam, mint a vadalma… ahogy lapozgattam a képeket, újra eszembe jutott minden.

Otra vez he participado en una boda – pero esta vez la mitad de los invitantes han sido espanoles. Para describir el ambiente cuento cómo estaba sentado ante la computadora durante el trabajo con las fotos que me costaban bastantes días y noches. Como dicen, a veces reía a carcajadas… ojeando las fotos me vinieron en la mente los momentos mas importantes.

melinda-emilio-eskuvo-01Sok-sok barát, aki csak Melindáért és Emilio-ért jött el Spanyolországból, pedig ez nem kis távolság… A „Vivan los novios!”, amit napközben számtalanszor hallottunk; az ováció az anyakönyvvezetőnél, amin ő lepődött meg talán a legjobban. Meg az olyan tréfás részletek, mint az anyakönyv aláírása közben kifogyó toll; a családi körben tartott nem hivatalos, de annál személyesebb fogadalom („elfogadom a születendő kis madridistákat” :) ); a barátnők és a jókedv a készülődés/öltözködés közben, vagy a vőlegény és az örömanya meghitt, nyugodt csendes készülődése az esküvő előtt.

melinda-emilio-eskuvo-04El montón de amigos que vinieron a ver a Melinda y a Emilio desde Espana, que no está muy cerca…  La frase “Vivan los novios!” que se oía muchas veces durante todo el día,  la ovación en el Registro Civil que sorprendió al oficial más que a nadie más. Y los detalles chistosos, como el bolígrafo que dejó de funcionar durante las firmas, las promesas no oficiales, pero muy íntimas que se hicieron en familia (“acepto a los pequenos madridistas que van a nacer”), las amigas y las risas vistiendo y preparándose, o la tranquila e íntima preparación del novio y su madre antes de la boda.

melinda-emilio-eskuvo-05Megannyi remek pillanat, egy nagyon jó kis társaság, Érzelmek, felszabadult vidámság. Varázslatos élmény volt – azt már tudom, spanyolok közé, vagy akár Spanyolországba szívesen megyek fényképezni máskor is. :)

Muchos momentos inolvidables, una compania estudpenda.  Emociones, alegría desprendida. Ha sido una experiencia mágica: ya sé que entre espanoles o a Espana voy a ir a hacer fotos con muchas ganas. :)

melinda-emilio-eskuvo-22És persze, egy ragyogó szépségű menyasszony, egy mosolygós ifjú pár. Remek ötlet volt a sétahajózás a Dunán, Budapest közepén. Az egyik legszebb arcát mutatta a város azok felé, akik még nem ismerték. Mert szép ez a város, szeretem nagyon, nem véletlenül van tele a blog is budapesti fényképekkel. De sosem láttam még a Parlamentet úgy, ahogy a Duna közepéről látszik. És jól állt az épületnek egy menyasszony is… :)

melinda-emilio-eskuvo-18Y, por supuesto, la novia de belleza radiante, la pareja sonriendo felizmente. La navegación en el Danubio, en el corazón de Budapest, también ha sido una buena idea. La ciudad mostró uno de sus rostros más hermosos a los que aún no la conocieron. Porque Budapest es una ciudad muy bella, me gusta mucho, es por eso que mi blog está lleno de fotos sobre la ciudad. Pero nunca he visto antes el Parlamento desde el río Danubio. Y la novia hizo aún más bonito al Parlamento… :)

melinda-emilio-eskuvo-25Végre megértük azt is, hogy nem csak egyedül mentem fotózni – a képek egy részéért köszönet és minden elismerésem Julinak; akivel a fényképezőgép mindkét oldalán találkozunk még itt a közeljövőben… régóta terveztem, mostanra megvalósulni látszik: több szem többet és másként lát. Így az itt látható képek már közös munka gyümölcsei. :)

melinda-emilio-eskuvo-28Llegó el momento para que no haga las fotos yo solo: gracias y agradecimientos a Juli a por las fotos que hizó ella: espero que vamos a encontrarnos en ambos lados de la cámara en el futuro. Lo planeo desde hace mucho tiempo, y ahora se hace realidad: más personas ven más y de otro modo. Así que las fotos que veáis aquí ya son el fruto de un trabajo común. :)

Diavetítés / Diapositivas / Slideshow:

melinda-emilio-eskuvo-09

A képre kattintva indítható
Para ver las diapositivas con música hay que cliquear en las imágenes

Andi & Bence

_dsc5277-edit

Mindenképp különleges alkalom, ha az ember a legjobb barátja esküvőjén fényképez… és tavaly volt benne részem. Ráadásul két héttel az esküvőnk előtt (ahova vőlegénynek mentem, nem fotósnak :) ). Felemelő és érdekes élmény volt. Hosszan és nagyon készültem rá, valami különlegeset szerettem volna nekik, ajándékba – mindkettejüket régóta igen jól ismerem, szeretem.

_dsc5075Jóelőre kitaláltuk, hogy a Várba fogunk menni kreatív fotózásra. Némiképp szomorúan vettem tudomásul pénteken, hogy a készülődésből most kimaradok (kis hely, rokonok, apró idegeskedés, miegymás), mert a történet nekem így kerek. Viszont a délelőttöt eltölthettem azzal, hogy körbejártam még egyszer jó alaposan a helyszínt. Sétálgattam, jegyzeteltem, gondolkoztam, számolgattam, hogy mikor merről fog sütni a nap, hol lesznek jó fények, környezet, háttér, mi hogy fog működni…

_dsc4944-editEközben jutott eszembe, hogy az Erzsébet-híd milyen közel van a Vár kiszemelt, déli részéhez. És úgy egyébként milyen vagány dolog egy hídon menyasszonyi ruhában sétálgatni, mosolyogni a dudáló / integető autókra (bár ezekből nem volt olyan sok, mint vártam). Így aztán a találkozó után itt kezdtünk, bár a szél erősen rángatta a fátylat, némi menyasszonyi türelmetlenséget okozva – ezzel együtt készült itt néhány kép, amit szeretek. :)

Fura volt maga a helyzet… néha úgy érzem, könnyebb ismerősökkel / barátokkal dolgozni, néha meg úgy, hogy nehezebb. Eleinte érdekes érzés elővenni a fényképezőgépet, néha egy-két ötletet adni, és fotózni – olyanokkal, akikkel egyébként sokat vagyok együtt, de fényképezőgép nélkül. De aztán, mire lejöttünk a hídról, már feloldódtunk mind.

_dsc5045-edit-2Andi szép volt, az anyai kezek között készült ruha talán a legizgalmasabb ruha volt, amit tavaly fotóztam, és a Várba érve már a szélcibálta fátyol is megnyugodott – a falak között szélcsend volt… :) A Vár turisták által kicsit kevésbé látogatott oldalát azután keresztül-kasul bejártuk, kisétáltunk a Palota Tabán felé néző erkélyére, ami egyike a régóta dédelgetett fotós álmaimnak, örültem a zegzugok, folyosók és átjárók remek fényeinek, és végül elröpült az idő.

_dsc5213-editVárt minket a templom. Innen ismertük egymást, kis túlzással itt nőttünk fel, lett belőlünk felnőtt ember, találtunk barátokat, és változott meg az életünk valami olyan irányba, amit azóta sem bántunk meg. És most ott álltak Isten előtt, hogy megfogadjanak valamit – egymásnak, az Úrnak és saját maguknak. Sok-sok barát, rokon és ismerős között. A bejáratnál valahogy akkor tűnt föl az évek során százszor látott tábla: “Barátom, miért jöttél?”… elgondolkoztam, sok minden eszembe jutott; még ha most nem is írok le mindent. :)

_dsc5476-editAz istentisztelet után a templomkertben kis szeretetvendégség, majd irány fel a Citadella Étterembe, itt aztán történtek komolyabb és komolytalabb események. Bencéék kerítettek egy harsonát az Amerikából hazatért nagybácsinak – őt lepte ez meg leginkább, de becsületére váljék, beállt a zenekarba, és fújta rendületlenül… :) Arról pedig már inkább nem mellékelek fotót, amint épp az “All you need is love” c. örök klasszikust énekeljük az ifjú párnak, teljes átéléssel és mindenféle jelmezzel… :)