Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Nem szoktunk műteremben fotózni, nem igen használunk semmiféle kiegészítő fényforrást sem, sokkal inkább a természetes fényt szeretjük a fotóinkon. Julóékat mégis sikerült igazi reflektorfénybe állítanunk pár kép erejéig! :) Ugyanis az esküvő napját követően, vasárnap mehettünk a kreatív fotóikat elkészíteni. Egy egész délután állt előttünk, így Budapestet is elhagytuk és zöldben kezdtük a fotózást.

Csak naplemente előtt tértünk vissza a belvárosba, ahol a Palotanegyedben esti rendezvények folytak. Rengeteg ember az utcákon, zsúfoltság, de még pont elfértünk mi is. :) Utolsó helyszínnek a Nemzeti Múzeum lépcsőjét céloztuk meg, ami a rendezvények miatt le volt zárva. Attila persze simán megpróbálkozott bekéredzkedni és bár a biztonsági őr egyszerűen el is hajtott bennünket, de valami csoda folytán előkerült a főnöknő, aki beengedett, a világosító srácok meg tolták nekünk a fényt. Nem voltunk bent 5 percnél sokkal többet, de igen nagy élmény volt ekkora fényben fotózni, miközben a városra szürkület ereszkedett.

Az alábbi képre kattintva nézhetitek meg a kreatív képekből készült zenés vetítést, alább pedig még néhány válogatott képet a sorozatból.

Nagy örömünkre úgy alakult, hogy a kreatív fotózásra nem szombat délben került sor, hanem péntek délután – így Zsuzsiék nyertek egy nyugodtabb szombati napot, mi pedig megfelelő időt és nyugalmat a kreatív fotózáshoz.

Gondolkoztunk persze előtte, hogy hova menjünk, milyen helyet válasszunk… szerettünk volna valami különlegeset, nekik szólót, szépet. És voltaképpen szinte kézenfekvő választás volt ez a néhány meseszerű épület a belvárosban: régóta dédelgetett, kedves tervünk ez Eszterrel. Egyszer-egyszer bevetettük magunkat Budapestre mint turisták; nem úgy, mint aki éppen a munkahelyére siet. A már sokszor látott homlokzatok mögött időnként valóságos mesevilágot találtunk. Most pedig elővettük a kedvenceinket, és elvittük ide Gergőéket. Nem bántuk meg, de azt hiszem, ők sem. :)

Különös délután/este volt több szempontból is: kifejezetten menyecske-ruhás fotózásom nem volt még korábban sosem, de persze ekkora tüzijátékot sem minden párnak szervezünk ám. És a fotózás közben amolyan pihenőként beiktatott közös vacsora is kedves emlék maradt nekünk. :)

A kreatív fotózás képei elkészültek, a legjobbakat kiválogatva egy zenés diavetítést is készítettünk – ez a lentebbi képre kattintva látható. Néhány képet elhelyeztünk kedvcsinálóként a bejegyzés végén is…

Zsuzsi & Gergő diavetítés

Ritkán teszek ilyet, de most szeretném külön megemlíteni a két ruhát, mert egy olyan magyar ruhatervező munkáját, ötleteit és kreativitását dícséri, akit jó szívvel ajánlok minden jövendőbeli menyasszonyunknak: Molnár-Madarász Melinda (www.meyke.hu). Titkon remélem, hogy találkozunk még a ruháival… :)

Azt mondják, egy lány megszületik, és másnap elkezdi tervezni az esküvőjét… és ebben lehet is némi igazság. :) Ennek megfelelően sokféle lelki- és idegállapotban élik meg a menyasszonyok az esküvőjük napját, és ez érthető is. Láttunk persze már néhány mindent viccre vevő vőlegényt, humorukat aznapra kihegyező családot – de kevés annyira felszabadult és vidám menyasszonnyal találkoztunk eddig, mint Saci. :)

A családot kicsit megismerve kicsit érthetőbbé vált mindez (volt honnan örökölni :) ), de mindenképp jó alaphangot adott a napnak. Amire persze szükség is volt, mert eddig például az sem sűrűn fordult elő, hogy a temlom felé a menyasszony egy hófehér, muzeális értékű oldtimer Rolls-Royce hátsó ülésén induljon, de már a fotós sokat látott, de semmiképp nem muzeális értékű 20 év körüli Audijával érkezzen… és még a vontatókötél is előkerüljön útközben. :) Mindenesetre a virágdísz tetszett az orrom előtt, ilyen a következő esküvőre is megpróbálok majd kérni. :))

A templom, az eskütétel azért némi ünnepélyességet is csempészett az arcokra (a mosolyt nem feledve), és ez így is van rendjén – az este pedig aztán sok vidám pillanatot tartogatott még. Az esküvő képeiből készült zenés diavetítést a lentebbi képre kattintva láthatjátok:

Saci & Attila esküvői diavetítés

Ami elsőre beugrik, az a házikolbász, amivel Zoli papája kínált. A sorakozó kábelek és műszerek a szobában. A ragasztópisztoly, amivel Zoli gyorsan korrigált egy pici szakadást a ruhán. A nagy nyugodt ház fent a hegyen. Nem volt rohanás. Rékát a nővére sminkelte, ekkortájt készült az egyik kedvenc képem a tavalyi esküvők sorából.
Jó volt őket otthon látni, megismerni a családot, érteni a későbbi mosolyokat, könnyeket.

A kreatív fotózást egy számukra fontos helyszínen ejtettük meg – a Műegyetem infoparkjában. Folyosókon, előadókban, ahol az elmúlt években sokszor megfordultak. Azt hiszem, ettől volt igazán különleges ez a nap, hogy tényleg róluk szólt. Nem volt erőltetett és túlzásokba eső. Egyszerű volt és őszinte, sok kis mozzanattal, ami rájuk jellemző. A helyszín, a kerti szertartás, a nővér köszöntője, a kollégák hihetetlenül ötletes ajándéka, az előtérben lévő kis fotókiállítás, a férfiak “dobócsokra”.

Réka és Zoli azóta fél éves házasok, ezúton is további sok örömteli házas hónapot kívánunk nekik! :)

A képre kattintva látható a slideshow-juk, lejjebb pedig egy válogatás a képekből.

Olyan fotózás volt, amit már nagyon vártam, több okból is. Egyrészt azért, mert Lindát és Lacit régóta ismerem, tisztelem és szeretem – valójában velük indultam el néhány évvel ezelőtt az esküvőfotózás útján, és azóta is sokszor találkoztunk; és most így, az esküvő után három évvel kedvet kaptak egy fotózáshoz ismét (no jó, segítettem is kicsit “kedvet kapni“… :) ). Olyan emberek, akiket szívesen is fényképezek, mert hiteles, szép és őszinte amit látok – ez pedig legalább olyan fontos, mint a látványos helyszínek, díszes ruha vagy szép menyasszony. Persze ez utóbbiak is fontosak, és éppenséggel nem is hiányzott. :)

Másrészt, a helyszínt, a képek stílusát és hangulatát illetően teljesen „szabad kezet kaptam”, megbíztak bennem, elhitték, hogy valami olyat találok ki, amiben jól fogják érezni magukat. Én pedig egy régi álmomat valóra válthattam. :) Jóval előbb, valamikor kora tavasszal kezdtük el felfedezni Eszterrel a belváros kissé elfeledett, ámde varázslatos helyeit, régi bérházait, klasszikus (és néha történelmi emlékeket őrző) épületeit.

A körfolyosók, belső udvarok és lépcsőházak olyan környezetet, atmoszférát adnak, amiért az emberek sokszor távoli kastélyokba szoktak utazni – ez pedig itt van, karnyújtásnyira. Itt pedig csupán néhány alig észrevehető emléktábla utal a nem mindennapi történelmi szerepre – a képek egy része abban az épületben készült, ahol valaha a Landerer & Heckenast nyomda működött, és később Kossuth Lajos lakott (és ahol így 1848-ban többször tartotta üléseit a Minisztertanács is).

Érdekes persze, hogy amíg készültem, gyűjtöttem az ötleteket és helyszíneket, addig nagyon figyeltem az építészeti és történelmi háttérre is; aztán ahogy elkezdtünk fotózni, valahogy háttérbe szorult. Mert újra azon kaptuk magunkat, hogy a fényképezőgép keresőjén keresztül nézzük-csodáljuk azt a nehezen megfogható szépséget, ami miatt az esküvőfotózás az életünk része lett. A kapcsolatot, összetartozást két ember között; azt a titokzatos vonzódást, amit a másik személye vált ki – amitől Linda szebb lesz Laci mellett, és Laci emberebb lesz Linda mellett, mint egyedül.

Nehéz volt a képek között válogatni… sokáig küzdöttem-küzdöttünk a feladattal, míg végre sikerült odáig szűkíteni a kört, hogy egy kellően „sűrű” diavetítésig jussunk – ez látható a lentebbi képre kattintva. És ha szükség volna rá előtte, kedvcsinálónak / ízelítőnek lentebb látható egy válogatás a kedvenc képeinkből.