Képfényező blog » diavetítés

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

A(z) ‘diavetítés’ címszóval jelölt bejegyzések:

Bogi & Tomi

Juli előző bejegyzése után már aligha fogalmazhatnánk meg találós kérdésként, hogy a Képfényező csapat melyik tagjánál nem volt fényképezőgép az esküvőn… :) Mindenesetre mi valóban igyekeztünk “kézben tartani az eseményeket”, meg persze nyitva tartani a szemünket.

És tényleg úgy történt, ahogy Juli írta – a család könnyeket hullatott, örült, ünnep volt ez igazán. Jó volt látni őket. Nem általános, hogy egy esküvő legerősebb képeit a gratuláció tartogassa, de valamit elmond azért a családon belüli kötelékekről…

Némi bolondozás persze még a meghittebb pillanatokban, vagy közvetlenül azok előtt/után is belefér, kezdve pl. a kissé rendhagyó cipővel. :) Jó dolgunk volt egyébként Tomiékkal, nem kellett sokat küzdeni egy mosolyért. :))

Úgyhogy Bogit és Tomit igen gyorsan megszerettük (ezen persze nyilván segített az is, hogy nem az esküvő miatt találkoztunk először). Meg amúgy is sok barátunk volt az esküvőn, ráadásul a saját gyülekezetünkben is otthon érezhettük magunkat – úgyhogy ismét egy olyan esküvő volt, ahol nagyon “hazai pályán” érezhettük magunkat. Ennek minden örömével és néha meglévő kihívásával együtt.

Az esküvő képeiből készítettünk egy zenés diavetítést is, ami talán picit többet mesél, mint a blogra válogatott fotók – nézzétek meg a lentebbi képre kattintva!
Isten áldjon titeket! :)

Diavetítés a képre kattintva!

 

Bori & Zoli – Creative

Ahogy ígértük, ismét Bori és Zoli képei következnek, ismét Villányból – ámde most az esküvő előtti nap szalmabáláit az esküvő másnapjának szőlőire cseréljük. Merthogy olyan helyekre vittek minket Zoliék, hogy… no, nézzétek a képeket inkább. :)

Jártunk dombon és völgyben, szőlősorok között és kápolna tövében; kaptunk sok olyan szépet, amit egy borvidék adhat. És aminek külön örültünk: nem csak azért voltunk itt, mert “szép”, hanem mert Boriéknak ezen túl is sokat jelent ez a vidék, nem csak egy félnapos kirándulásra jöttek ide…

Mi pedig most már biztosan tudjuk, amit eddig csak sejtettünk… Villány gyönyörű. Vissza szeretnénk menni! :)

A következő képekre kattintva láthatjátok a vasárnap délutáni-esti képekből készült zenés diavetítést, még több képpel, naplementével és egy igazán a szívünkhöz nőtt párral. :)

Diavetítés a képre kattintva!

 

 

 

Eszter & Bence

Eszterről és Bencéről az első képek még tavaly ősszel készültek, az eljegyzésük után. Azóta egy-két apró változás történt a látható dolgokban (pl. nyár lett, és Eszter mintha fehérebb ruhában lenne :) ), de a lényeg ugyanaz, “Tegnap, ma és mindörökké…” és ezt jó látni.

Sok kedves ember, szerető család, fiától kissé nehéz szívvel búcsúzó anyuka… ezekért a pillanatokért szeretünk a készülődéstől kezdődően ott lenni. Ráadásul ismét “haza”mentünk fotózni, a saját gyülekezetünkbe, sok jól ismert ember közé, úgyhogy igazán könnyű volt nem csak a szemünket, de valahogy magunkat is ráhangolni a napra… :)

Szép nyári este volt – amelynek kezdetén a két örömapa útravalóját kapták meg Bencéék. Ilyenkor picit sajnálom, hogy a fényképezőgép hangot nem rögzít, de talán az arcok mesélnek picit…

A lentebbi képekre kattintva érhetitek el a szombati napot elmesélő zenés diavetítést, ahogy azt már megszokhattátok. És még egy javaslat: érdemes pár nap múlva visszanézni ide, mert Eszterékkel vasárnap este is találkoztunk – immár csak kettesben, erdőn-mezőn, mesés fényviszonyok között… és mire mindenki megnézi, mi történt szombaton, már az is itt lesz, a Képfényező blogon. :)

Kata & István

Legszívesebben nem is írnék semmit, térjünk a képekre rögtön. :)

Két hét után végre megjött a nyár, napsütés, délután 5-kor kisütött a nap, szűk egy óra múlva már a Római-parton voltunk. Élveztük: Katával és Istvánnal jól éreztük magunkat, készültek a fotózásra, jó színeik voltak, szép volt a Duna-part, a Fellini pedig remek hangulatú hely, a csíkos napágyaival, kavicsos vízparttal, limonádéval és zenével.

Szerettük az úszó stéget a Dunán; Juli végre kedvére vadászhatott körkörös szivárványos becsillanásokra a nappal szemben – Katáék meg szép lassan egyre jobban elfelejtették (megszokták?), hogy ott vagyunk, és ez így volt jól. :)Természetesen készült egy zenés diavetítés is, ez a következő képre kattintva érhető el:

Diavetítés a képre kattintva!

Niki & Attila – mesélünk :)

Emlékezhetünk már Nikiékre, nemrég láttuk őket itt, a blogon is. Nem sokkal azután, hogy letették a pöttyös ruhát és a retró-jelmezt, össze is házasodtak. :)

Amikor az első leveleket kapjuk egy esküvő kapcsán, sosem tudjuk, hogy pontosan mire számíthatunk… ezért aztán érik néha az embert meglepetések. Sok kellemes meglepetés ért már így minket, új barátokat is találtunk így, de ezért az esküvőért különösen hálásak vagyunk. Mert jó volt ott lenni. :)

Kedves, vidám emberek, ragyogó és mosolygós pár, akik, ha lehet ilyet mondani, igen gyorsan a barátjukká fogadtak minket – így könnyű az esküvőfotós élete. :) Nem mellékesen jó érzékkel választott helyszínek, szívünkhöz közel álló ízlésre valló ruha, fejdísz, dekoráció, … sok-sok apróság, amik a képeken persze visszaköszönnek, ezért nekünk nyilván fontosak.

Amennyire magunkat ismerem, azt kell mondjam, igazi Képfényező-s, ránk valló anyag lett – ami igazán egyben, egy vetítésként él, mesél. Reményeink szerint legalábbis. Részletek, arcok, pillanatok, hangulatok… Úgyhogy bár vannak itt a blogon kiragadott képek, most különösen is ajánljuk a diavetítést mindenkinek – a zenéért pedig köszönet Nikiéknek is, ők ültették a bogarat a fülünkbe. :)

Az esküvő napjáról mesélő diavetítéssel és képekkel tehát elkészültünk, a lentebbi képre kattintva láthatja ország-világ. :)
És “ez még nem minden”, rövidesen érkezik még valami… napsütéssel, pipacsokkal, búzafölddel, ici-pici oldtimerrel – úgyhogy mindenki maradjon hallótávolságban! :)

Diavetítés a képre kattintva!