December elején tettünk egy villámlátogatást Bécsbe. Egy kisebb csoportot (egy buszt) vittünk, körbejártunk, nézelődtünk. A nap első felében idegenvezetősen, túristásan körbeszaladtuk a belvárost, utána elbuszoztunk a Belvedere-hez, és megnéztük a szecessziós kiállítást is, majd volt egy kis szabadidőnk délután.

Amit nagyon élveztem, köszönhetően leginkább Katinak és Andreasnak – őket az esküvői képeikről ismerhetjük. :) Andreas Bécsben született és nőtt föl, és rengeteg, idegenvezetőknél fel nem lelhető, de annál érdekesebb történetet tudott. Például a bécsi levéltárról, aminek a teteje néhány évtizede leégett – a nagybátyja pedig éppen akkor tűzoltóként dolgozott. És mint elmesélte, aznap hajnalban a szemközi spanyol lovasiskola vagyont érő lovait elegendő tűzoltó / hivatásos híján járókelők kezébe nyomták, hogy vigyék őket valahova messzire a tűztől. Tréfás elképzelni, hogy reggel álmosan ballagok munkába, és egyszer csak egy lovat vezetek pórázon, magam sem tudom hova… :)
Számomra ezek azok, amitől úgy érzem, közelebb kerülök kicsit a helyhez, ahol járok…

Azután a Stephansdom, ami akárhogy is nézzük, lenyűgöző. Nem csak gyönyörű, amúgy építeszeti szempontból. De vannak templomok, ahova az ember belép, és érzi, ahogy a történelem a vállára nehezedik… ezt éreztem egyebek mellett mondjuk Jákon vagy Gyulafehérváron is, és ezt éreztem itt is. És mint megtudtuk, a világháború után a város geometriai középpontjában álló, beszakított tetejű, erősen megrongált Stephansdom volt az első, amit a bécsiek újjáépítettek – többek között Andreas nagypapája, ezért (is) keresztelték őt itt.

A nap nagyobbik részében sok emberre kellett figyelni, ráadásul nem is volt kedvem olyan képeket csinálni, amikből tucatszámra áll a sok teljesen egyforma mondjuk a Flickr-en – úgyhogy például a Belvedere impozáns épületéről szemből készült fotó itt most nem lesz, bár tényleg szép… De néhány fotót azért hoztam arról, ami tetszett. Mert Bécs egy olyan város, ahol mi budapestiek szinte otthon érezhetjük magunkat.

Just relax :)

A nyár elején hívott meg két igazán kedves barátunk az esküvőjükre – Ausztriába. Érdekes, izgalmas kihívás volt: sosem próbáltam még előtte külföldön fotózni. Más nyelv, más szokások, más kultúra – még akkor is, ha a családban voltak magyarok.

Ausztria szép, ez nyilvánvaló. Szeretem – kedves, barátságos hely. Hegyek, völgyek, tavak, folyók, ráadásul a városok általában tiszták, békések, hangulatosak. Hatványozottan igaz ez Gmunden környékére, ahol az esküvő volt… Salzkammergut, egy félig sziklákkal határolt tó (Traunsee) partján.

A polgári szertartás egy kastélyban, ahova kis fahídon vezet az út, a templom kertjében tölgyfa padok-asztalok, órákon át jókedvűen beszélgető rokonokkal, barátokkal, fasorok és sétányok a tóparton… egy szó mint száz, festőien szép környezet.

Mindehhez egy hihetetlen kedves család, mosolygós, jókedvű ifjú pár – egyszerűen jól éreztük magunkat egész nap. Jó volt ott lenni, no… :)