A(z) ‘Alcsút’ címszóval jelölt bejegyzések:
Juló & Krisztián
Nem szoktunk műteremben fotózni, nem igen használunk semmiféle kiegészítő fényforrást sem, sokkal inkább a természetes fényt szeretjük a fotóinkon. Julóékat mégis sikerült igazi reflektorfénybe állítanunk pár kép erejéig! :) Ugyanis az esküvő napját követően, vasárnap mehettünk a kreatív fotóikat elkészíteni. Egy egész délután állt előttünk, így Budapestet is elhagytuk és zöldben kezdtük a fotózást.
Csak naplemente előtt tértünk vissza a belvárosba, ahol a Palotanegyedben esti rendezvények folytak. Rengeteg ember az utcákon, zsúfoltság, de még pont elfértünk mi is. :) Utolsó helyszínnek a Nemzeti Múzeum lépcsőjét céloztuk meg, ami a rendezvények miatt le volt zárva. Attila persze simán megpróbálkozott bekéredzkedni és bár a biztonsági őr egyszerűen el is hajtott bennünket, de valami csoda folytán előkerült a főnöknő, aki beengedett, a világosító srácok meg tolták nekünk a fényt. Nem voltunk bent 5 percnél sokkal többet, de igen nagy élmény volt ekkora fényben fotózni, miközben a városra szürkület ereszkedett.
Az alábbi képre kattintva nézhetitek meg a kreatív képekből készült zenés vetítést, alább pedig még néhány válogatott képet a sorozatból.




































