Képfényező blog » Blog Archive » Gréta & Péter

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Gréta & Péter

greta-peter_101

Attila már tavaly nyáron tudta, hogy ő szeretné fotózni az esküvőjüket. Talán ők is sejtették… Mert aztán valamikor a télen megcsörrent a telefon – Peti volt az, a lánykérés fotózására kért fel egy lelkes paparazzit. :)

Kicsit később, egy kávé és a jó kis reggeli mellett már a közös ötletelésnél tartottunk négyesben. Több, évek óta dédelgetett tervünkkel találkoztak az elképzeléseik – mert ötleteik is voltak ám, nem is akármilyenek!

Nemrég örömmel írtuk, hogy Grétáéknak köszönhetően lett egy remek téli jegyesfotózásunk. És azóta kihúzhattuk a kívánságlistáról a balettcipőt is. Köszönet érte! Van sok esküvői anyagunk és egy balerinás sorozat is korábbról, de egyszerre összehozni ezt a kettőt még nem sikerült. Eddig. :)

Örülünk, hogy egymásra találtatok – szépek vagytok együtt, jó rátok nézni. Vigyázzatok egymásra (is…)! Szeretnék még képeket rólatok… és ha minden igaz, lesz még rá okunk. ;)

Fogadjátok szeretettel a diavetítést az esküvőtök képeiből:

greta-peter_001

greta-peter_002

greta-peter_003

greta-peter_004

greta-peter_005

greta-peter_006

greta-peter_007

greta-peter_008

greta-peter_009

greta-peter_010

greta-peter_012

greta-peter_013

greta-peter_014

greta-peter_015

greta-peter_016

greta-peter_017

greta-peter_018

greta-peter_019

greta-peter_020

greta-peter_021

greta-peter_022

greta-peter_023

greta-peter_024

greta-peter_025

greta-peter_026

greta-peter_027

greta-peter_028

greta-peter_029

greta-peter_030

greta-peter_031

greta-peter_032

greta-peter_033

greta-peter_034

greta-peter_035

greta-peter_036

greta-peter_037

greta-peter_038

greta-peter_039

greta-peter_040

greta-peter_041

greta-peter_042

greta-peter_043

greta-peter_044

greta-peter_045

greta-peter_046

greta-peter_047

greta-peter_048

greta-peter_049

greta-peter_050

greta-peter_051

greta-peter_052

greta-peter_053

greta-peter_054

greta-peter_055

greta-peter_056

greta-peter_057

greta-peter_058

greta-peter_059

greta-peter_060

greta-peter_061

greta-peter_062

greta-peter_063

greta-peter_064

greta-peter_065

greta-peter_066

greta-peter_067

greta-peter_068

Tags: , ,



3 Responses to “Gréta & Péter”

  1. April 14th, 2014 at 10:58 pm

    Képfényező blog » Blog Archive » Gréta says:

    […] nagy kedvencünk a téli, havas Balaton-felvidéki jegyesfotózás; és persze ott voltunk az esküvőn is. De az élet nem állt meg az esküvőnél. […]

  2. November 5th, 2014 at 10:50 pm

    Képfényező blog » Blog Archive » Pillana(r)t says:

    […] Az esküvői sorozatukat (ami azért Juli képeivel válik teljes egésszé) pedig itt láthatjátok: Gréta & Peti esküvő […]

  3. July 29th, 2015 at 7:29 am

    Képfényező blog » Blog Archive » Gréta & a kis család says:

    […] “családi fotós” címet: nem csak a lánykéréstől a havas jegyesfotókon át az esküvőig kísérhettem el őket, de az első pici lány, és most már a második, ezúttal kissrác […]