Képfényező blog

Készítettem néhány bemutató-albumot az idei évre. Sikerült felvenni a kapcsolatot egy kiváló minőségű albumokat készítő manufaktúrával – legnagyobb bánatomra ez nem ment könnyen, mert itthon csak a tömeggyártásra szakosodó, egyre nyomottabb áraikkal versenyző cégeket lehet találni (mondanom sem kell, a minőségre nézve ez mivel jár…).

Elküldtem három albumtervet, most várom, hogy megérkezzenek a kész példányok. De egy albumtervet mutatnék addig is: volt köztük egy, ami nem esküvői fotókból készült. Hanem főleg azok képek vannak benne, amit olyan párokról készítettem, akik szerettek volna magukról, maguknak néhány szerethető, hétköznapi képet (“engagement session”-nek szokás hívni, de nem csak esküvőhöz kapcsolódva működik); valamint néhány portréfotó található benne. Íme:

(Teljes képernyőre nagyítható a jobb alsó kis ikonra kattintva – kérlek nézzétek úgy! :) )

Ezúttal néhány olyan fotót mutatok, ami ezer szállal kapcsolódik már a korábbi bejegyzésekhez, Sacival nem sokkal ezelőtt kétszer is találkoztunk. :)

Ezúttal keresztelőre voltunk hivatalosak – ugyanoda, ahol nem olyan régen még esküvőre gyűltünk össze. És jó volt látni egy gyarapodó családot, egy élő közösséget, egy örömtől ragyogó arcú énekkart – egy keresztelőt, ami igazi, szívből jövő örömünnep volt.

Isten áldjon titeket! :)

Egy keresztelőnek mindig különös jelentése, töltete van. Szimbólum, ami az ember Istenhez tartozását fejezi ki – és már a szimbolika is magáért beszél. Mert ugyan sokszor nagy liturgiával, díszes környezettel és pompás ruhába öltözött emberekkel vesszük körül, a lényeg mégis az egyszerűsége: egy kevés tiszta víz, ez az egyetlen látható jel, ami fontos.

A többi valahol belül történik, különösen ha egy femélnőtt ember maga kéri, hogy kereszteljék meg.

Aminek nyilvánvalóan komoly oka van – meggyőződésem, hogy mindenki életében vannak pillanatok, amikor meghallja, megérzi az Isten szavát. Aztán vagy gyorsan elnyomja valami mással, vagy odafigyel rá. Vagy rögtön felismeri, vagy csak megérzi, hogy valami többnek kell lennie a világban, vagy a történtek mögött, mint amit lát…

“De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” (Ézsaiás 43,1-2)

Végre sikerült frissíteni a blog alatt dolgozó wordpress motort a legújabb, 2.5-ös verzióra… elsőre hibáztam egy nagyobbat, ezért sem került ide semmi újabb az elmúlt napok-hetek folyamán.

Most már végre ismét hozzáférek a bejegyzésekhez, még újakat is tudok írni, minden szép és jó. :)

Rövidesen egy-két újabb esküvői kép illetve táncfotó várható…

A hétvégén volt a Világkupa-sorozat itthoni állomása – hagyományosan igen erős mezőnnyel. Régóta megszokottá vált, hogy Budapestre kelet és nyugat felől is eljön majd’ minden jó vívó, nem csak a legjobb három, mint egy VB-re, vagy mondjuk egy kubai világkupára, Havannába. Emiatt különösen nehéz itt győzni: sok az erős ellenfél…

Az egyéni versenyt (péntek-szombat) Nemcsik Zsolt nyerte, ezúton is gratula neki! :) / Én meg azóta is csendesen büszkülök, hogy jó 6-8 éve egyszer egy edzésen megvertem 5-3-ra… :)) /

A csapatverseny vasárnap zajlott, ezen ott is voltam. A nap egy rövid, ámde annál fontosabb szakaszát leszámítva szép volt, jó volt… de a németek elleni bukásért kár.

A csapat: Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron,
Lontay Balázs (és tartalékként Decsi Tamás)

Kialakult viszont az a furcsa helyzet, hogy az 5-8. helyért a világranglista 1-2-3-5. helyén álló csapatok vívtak, úgyhogy megkaptuk kb. azt a mezőnyt, amire számítottunk, de sajnos csak alsóágon. Itt először az oroszokat vertük, szinte könnyedén, utána az ukránokat, jóval nehezebben – és jelentős részben Szilágyi Áron remek utolsó asszójának köszönhetően.

A csapat végül az ötödik helyen végzett, ami az alsóág összetételét elnézve szép teljesítmény…

(A képekre kattintva nagyobbak is lesznek…)